A nappaliban kedélyes volt a hangulat. Már persze, ha annak lehet nevezni azt, amikor négy baba beszélget, a többi negyven pedig ábrándos, árgus, irigy, kíváncsi, sóvárgó, szerelmes – ki-ki milyen – szemekkel figyeli őket.
– Ez mi lesz? – bökött Barbi anyukája finnyásan a nappali közepén pózoló nagy, felcicomázott papírtortára.
– Fogalmam sincs – rántotta meg a vállát Barbi. –  Porcelina, te tudod mi ez? Tíz perce még nem volt itt.
A porcelánfejű baba elvörösödött. Ő pontosan tudta, hogy a tortából pár perc múlva Zsiri fog előugrani, remélhetőleg alaposan meglepve a házigazdát.
– Hát, meglepetésben nem lesz hiány... – morfondírozott magában Porcelina, és kényszeredetten beszélgetőpartnereire mosolygott, miközben a kényeskedő Barbi anyukát figyelte. – Ha szerencsénk van, talán nem kapnak szívrohamot!... Jaj, ne! A légkürt! Tudtam, hogy azt nem kellett volna engednem!... Tuti szívrohamot fognak kapni!... Hogy ebből mekkora botrány lesz!... Még a Babavárosi Bulvárharsonában is benne leszünk!... Végünk van!