– Mmmmm!... Mmmm!... Mmmm! – nyögte a kis zöld zsiráf tehetetlenül, mivel a szája egy ronggyal be volt tömve, kezei pedig összekötözve rángatóztak a háta mögött.
Szupernyunyó villámgyorsan kiszabadította barátját, aki néhány nagy levegő után beszélni kezdett.
– Tökfej itt van!
– Micsoda? Hol?
– Itt a házban!
– Már ne haragudj, Zsiri, de valaki csak kiszúrta volna.
– Álcázta magát! Nem narancssárga, hanem olyan zöld a képe, mint az enyém.
Szupernyunyó a homlokára csapott.
– Akkor vele beszéltél?
– Így van!... Azt hittem, hogy Barbi valami távoli unokatestvére. Miután beszéltem neki a meglepetésről, felajánlotta, hogy segít elrejtőznöm a papírtortába, de ahogy bejöttünk a gardróbba, egy üvegcsét tolt az orrom alá, ami utána nem emlékszem semmire. Arra eszméltem, hogy a földön fekszem, és be van tömve a szám.
– Biztos elájultál.
– Lehet. Egyébként hol a torta?
– Tökfejkéék bevitték a nappaliba.
– Aha... És ki van benne?
Szupernyunyó és Zsiri rémülten egymásra nézett, majd rohanni kezdtek a nappali felé.