– Rongyi, hová kerültünk?
– A kastély előcsarnokába. Jobban mondva, a kísértetkastély előcsarnokába.
– Akármi is ez, gyönyörű! Nézd, a padló olyan fényes, hogy látom magamat benne. Az üvegcsillártól pedig szinte fényárban úszik a terem. Ez egyáltalán nem félelmetes. Azt hittem valami sötét és nyomasztó helyre jutunk.
– Várd ki a végét, Marci! Még juthatunk...
– Jaj!... Rongyi, vigyázz! Mögötted!