A kék gömb lesüllyed, majd szinte ugyanakkor egy vadles emelkedik a magasba. Terkáék álmélkodva odasietnek, és a falétrákon felkaptatnak a magasba. Csendben elhelyezkednek, és a tájat szemlélik, amit természetesen Nyunyó un meg előbb. Halkan odasúg Terkának.
– Mire várunk?
– Vadakra.
– Jóságos plüssmackó! Milyen vadakra, Terka? Vademberekre? Kannibálokra?
– Dehogy. Őzikére, szarvasra, nyuszira, rókára.
– Pfű, a frászt hoztad rám!
– De most már csitt, Nyunyó!... Elriasztod az állatokat.
Nyunyó szót fogad, és hamarosan egy csapat őzben, később rókákban és mókusokban is gyönyörködhetnek.