Az Idő tűnődve elhallgat egy pillanatra, majd újra megszólal.
– Azt egyébként tudtátok, hogy a dinoszauruszok eltűnése már az ötödik nagy kihalási esemény volt a Föld történetében?
Nyunyó megrázza a fejét.
– Nem. Mondjuk az sem tudjuk, hogy mi a bánatos katicatüsszentés az a kihalási esemény.
– Máris elmagyarázom! Tudjátok, a Föld történetében időről időre előfordultak olyan természeti katasztrófák, amikor az állat- és növényfajok háromnegyede, de rosszabb esetben akár 90 százaléka is kihalt. A dinoszauruszok előtt már négy ilyen volt.
– Már négy? Szörnyű!
– Az bizony, bár minden ilyen eseménynek volt némi haszna is.
– Nem létezik!
– Pedig igen, mert az addig háttérbe szorított fajok lehetőséget kaptak, hogy a vetélytársak pusztulásával elfoglalják azok lakóhelyét, és fejlődjenek. Így jutottak hatalomra korábban a dinoszauruszok, majd az ő kihalásukkal az emlősök, akiknek a leszármazottai az emberek.
– És a dínóké már az ötödik volt? Jóságos plüssmackó, ne hagyj el!
– Pontosan. Sőt, ami engem nagyon aggaszt, szerintem a Földön jelenleg is zajlik egy ilyen kihalási esemény. A hatodik.
Terka meghökken.
– Ne viccelj már, Idő! Csak feltűnt volna, ha egy meteor...
– Nem meteor, kisbolygó!
– Jó, jó! Szóval feltűnt volna, ha egy kisbolygó becsapódik a Földbe.
– Más okozza, nem egy aszteroida.
– Nem? Akkor egy óriási vulkánkitörés?
– Nem.
– Valami vírus?
– Még csak az sem.
Terka feszülten gondolkodik egy pár pillanatig, majd izgatottan felkiált.
– A felmelegedés! Az okozza! A globális felmelegedés!
De az Idő a fejét csóválja.
– A felmelegedés csak egy következmény, nem a dolgok igazi okozója.
– Akkor szabad a gazda, Idő! Mi okozza a fajok kihalását most, a mi korunkban?
– Ti, Terka... Vagyis hát az emberiség.