Nyunyó meghökken.
– Hogy találhattak volna kagylóhéjat, Idő komám? A kagyló a tengerben él.
– Hát ez az, Nyunyó, hogy?
A kis rongybaba elgondolkozik egy pillanatra, majd a homlokára csap.
– Megvan! Az ősember a tettes!
Az Idő láthatóan meghökkenve bámul Nyunyóra.
– Hogy jön ide az ősember?
– Máris mondom! Az ősember nagyon szerette a kagylót, és rengeteget evett belőle. A kagylók héját eleinte csak szétdobálták a táboruk körül, de hamarosan rájöttek, hogy ez nem valami jó ötlet.
– Miért nem?
– Mert egyrészt szemetes lett a környék, és már akkor is voltak olyanok, akiket ez zavart, másrészt a gyerekek könnyen beleléphettek, és elvághatták a lábukat. Ezt látva az ősemberek összeültek tanácskozni, és úgy döntöttek, hogy onnantól kezdve egy favödörben összegyűjtik a kagylóhéjat, és felcipelik a hegy tetejére.
– Miért pont oda?
– Mert oda biztosan nem mentek fel az ősember-gyerekek. Túl messze volt.
Az Idő elmosolyodik.
– Remek elmélet, Nyunyó, de sajnos nem igaz.
– Nem? Kár!
– Az igazság az, hogy a Himalája helyén korábban tenger volt, és a tudósok az ebben élt állatok maradványait, kagyló- és csigahéjakat találtak a hegycsúcsok tetején. Ezek viszont csak úgy kerülhettek oda, hogy a tengerfenék emelkedett nyolc kilométeres magasság fölé.