Terka izgatottan felkiált.
– Lehet, hogy az őseink tényleg űrhajóval jöttek a Földre?
– Sajnálom, de nem. Az emberek itt fejlődtek ki, ezen a bolygón.
Terka töpreng egy picit, és máris új ötlete van.
– Apa mondta, hogy vannak olyan pici lények, a baktériumok, amik kibírják a világűrben.
– Ez igaz.
– Akkor az is lehet, hogy a legelső baci egy kődarabon utazva érkezett a naprendszerbe, majd onnan a Földre. Biztosan belőlük lettek az emberek!
Nyunyó meghökken.
– És azt a kődarabot ki hajította az űrbe, kérdem én? Ki olyan erős? Egy rettenetes óriás?
Az Idő megcsóválja a fejét.
– Nem, inkább egy tűzhányó.
– Komolyan?... És merre élnek azok a tűzhányó óriások?
– Félreérted, Nyunyó! Nem tűzhányó óriások, hanem óriás tűzhányók.
Nyunyó összezavarodva néz az Időre.
– Mi?... Azt hiszem, kicsit elvesztettem a fonalat.
– Nem baj. A lényeg az, hogy hatalmas vulkánkitörések is kilökhették az űrbe a kődarabot a baktériumokkal, de egy kisbolygó becsapódása is járhatott ugyanezzel.
– Ezek szerint Terkáék pirinyó őse tényleg egy másik csillagrendszerből érkezett? El tudjátok képzelni, hogy milyen szomorú lehetett?
– Micsoda?
– Hát a kis baci! Ücsörög a kődarabon szerencsétlen pára, egyedül, elveszetten, csakúgy záporoznak a könnyei, miközben a zsebkendőjével integet a távolodó bolygója felé. Nekem a szívem szakadt volna meg!
– Ennek igen kicsi a valószínűsége.
– Pedig tényleg megszakadt volna...
– Nem annak, Nyunyó, hanem annak, hogy az élet egy másik bolygóról érkezett a Földre.
– De lehetséges?
– Elvileg igen, de valószínűbb, hogy a földi élet itt alakult ki, helyben.