– Miért, mi történt? – kérded halkan, mert érzed, hogy érzékeny témát feszegetsz.
A minimatrónák csendben hümmögnek, mindenki Morcosra pislog. Ő beadja a derekát, és beszélni kezd.
– Aranyszív egy tüneményes minimatróna kislány volt, akinek, hűen a nevéhez, tényleg arany szíve volt. Kérned sem kellett, és már ugrott, hogy segítsen. Különleges érzéke volt ehhez! Azonban, sajnos, egy nap történt valami.
– Micsoda?
– Aranyszív talált egy különös, szív alakú fekete gyémántot.
– A szerencsés! – sóhajt fel Nyunyó vágyakozva.
– Mitől lenne szerencsés? – értetlenkedik Morcos.
– Most mondtad, hogy talált egy gyémántot.
– Én is találtam ma kettőt – rántja meg a vállát Mókás.
– Én hármat – kiáltja Zizi.
– Én ötöt – rikkantja Majrés.
– Énh megh... – ugrik fel Tüsszencs, de Morcos beléfojtja a szót.
– Rendben, mindenki talált, tudjuk – mondja, majd újra hozzád fordul. – A lényeg, hogy attól a naptól kezdve Aranyszív megváltozott. Egyre mogorvább lett, és folyton azt hangoztatta, hogy ő nem ide való. Szerinte ő többet érdemel, mint bányák mélyén baktatni, és kincsek után kutatni.
– Mindha lenne ennél jobb melóh! – szúrja közbe Tüsszencs. – Hapci!
– Igaz!... De a legfurcsább az volt, hogy egy pillanatra sem volt hajlandó megválni a furcsa fekete gyémánttól, pedig mondtuk neki, hogy dobja a többi közé, a raktárba. Ehelyett készített neki egy apró aranyszelencét, és a nyakában hordta. Amikor megkérdeztük, hogy miért ragaszkodik ahhoz a vacakhoz, azt állította, hogy az egy varázsgyémánt, és beszél hozzá. Sőt, megígérte neki, hogy eljuttatja olyan helyekre, ahová vágyik. Oda, ahol komoly dolgok történnek.
– Ti mit mondtatok erre?
Morcos szemét lesütve, zavartan vizsgálgatja egy ideig a hüvelykujját, majd kiböki.
– Kinevettük.
– Komolyan? Ezt nem vártam volna tőletek.
– Jó'vanna, most már tudjuk, hogy hiba volt. A lényeg, hogy ezután Aranyszív eltűnt.