Röpke – bár Rongyinak örökkévalóságnak tetsző – óra után Misó vidáman felkiáltott.
– Jó hírem van, vitézek! Sikerült a lehetetlen! Ez már az Ismeretlen!
Borbon elégedetten csapott a vezérlőpultra.
– Ezt nevezem, legények! Azt is meg tudod mondani, Misó komám, hogy pontosan hol vagyunk?
– Azt nem, mindenesetre az Üveghegyen túl...
– Nini, ott egy kismalac túr!
Ezt már Rongyi lovag kiáltotta, aki egy ideje elgyötört képpel toporgott az ablaknál. Borbon lovag érdeklődve felpillantott.
– Hol?
– Ott, az út mellett, ahol az a vándor poroszkál a lován.
Borbon erre kapkodva felcsatolta a kardját, és Misóra kiáltott.
– Azonnal szálljunk le! Talán meg tudja mondani, miféle helyre kerültünk!
Rongyi lovag azonban kétkedve rázta meg a fejét.
– Nem biztos, hogy menni fog, Borbon komám.
– Miért nem?
– Mert régen beszéltem kismalacul.
A mackólovag egy pillanatra megtorpant, majd tűnődve a másikra nézett.
– Annyi baj legyen, Rongyi lovag! Akkor majd beszélünk a vándorral.