– Óóóóóóóó – nyögött fel Rongyi lovag, majd hosszan belekortyolt a poharába. – Hát, komák, ez az üvegrakéta egy áldás! Ki gondolta volna, hogy masszázsszék és limonádéautomata is van benne?
– Csak mértékkel abból a limonádéból, Rongyi, nincs kedvem minden fánál megállni, mert éppen rád jön a szükség.
– Ne aggódj, Misó komám, nem lesz semmi gond! Egyébként mi az ott előttünk, vitézek?... Úgy csillog, mint ha ezernyi gyémánt szórná szerteszéjjel a felkelő nap sugarát!
Borbon lovag komor arccal bámult a messzeségbe.
– Alighanem az Üveghegy. Úgy hírlik, azon átkelni lehetetlenség.
Rongyi megint kortyolt egyet az italából, majd sokatmondóan a többiekre kacsintott.
– Kivéve, ha az embernek... vagyis hát alvókának... van egy üvegrakétája! Misó komám, mondd meg ennek a csodálatos járműnek, hogy repülje át az Üveghegyet! Meglássátok, hipp-hopp a túloldalon leszünk, az Ismeretlenben!
Az ezüstszínű robot egy pillanatig tépelődött, majd tétován megszólalt.
– Komák, tudom, hogy én javasoltam, hogy keljünk útra, de be kell valljam, én félek az ismeretlentől.
Rongyi legyintett egyet.
– Ne szégyelld ezt, komám! Az ismeretlentől mindenki fél. Még Borbon is.
– Én ugyan nem! – hördült fel a mackóvitéz.
– Jó, akkor Borbon kivételével mindenki. Viszont ezért kell felfedezni, és megismerni, hogy utána rájöjjünk, nem kellett volna félnünk.