A pókszörny távozása után Borbon azonnal felpattant, majd izgatottan felkiáltott.
– Nézd, Misó! A fenevad otthagyta Rongyit!
Azzal, amilyen gyorsan csak tudott, odarohant a földön fekvő álsárkánygyerekhez, lerogyott mellé, és kétségbeesetten megrázta, de úgy, hogy annak majdnem leszakadt mind a három feje.
– Jól vagy, Rongyi komám? Mondjál valamit!
– Hagyd, nem fog válaszolni! – tette a mackóvitéz vállára a kezét az odaérkező Misó lovag, mire Borbon elcsukló hangon borult az álsárkánygyerekre.
– Az én hibám! Nem kellett volna engednem ezt az őrültséget!
Misó csodálkozta nézett a barátjára.
– Nyugi! Ez csak az álruha! A rabló magával vitte Rongyit.
Rövid, zavart csend után Borbon a szemeit törölgetve tápászkodott fel.
– Persze tudtam én is... csak... csak... – hebegte a barna mackó, majd amikor egy pillanat múlva rátalált régi önmagára, dühösen felordított. – Előbb egy magától járó szekérke, most pedig egy óriáspók! Ezer sündisznó és békaláb! Mi a bánatos bagolyhuhogás folyik itt, Misó lovag?