Rongyi halad elől, gondosan összegyűjtve, és a hátizsákjába rejtve minden szaloncukrot, amit útközben talál. Megenni persze nem meri őket, mert tanult a csokimikulásos esetből.
A cukrok egy csukott ajtóhoz vezetnek, aminek Rongyi próbaképpen lenyomja a kilincsét. Az ajtó meglepetésre kitárul, Rongyi pedig felsikít. Nem, most kivételesen nem az ijedségtől, hanem az örömtől, mert az ajtón túl lévő terjedelmes szobában annyi szaloncukor van felhalmozva, hogy még padlója sem látszik. Édességfüggő kísérőd nem gondolkodik, hanem berohan a terembe, hanyatt veti magát, és kezét-lábát mozgatva hóangyalt, akarom mondani, szaloncukor-angyalt rajzol a padlóra. Ezután feltápászkodik, kibont egy cukorkát, és éppen készül a szájába tömni, amikor a édességhalmok hirtelen rázkódni kezdenek!