– ÁLLJ! Mit kerestek itt?
A rémületes bömbölés betölti a folyosót. Nagyon megijedsz, és érzed, hogy Rongyi újra a lábadba csimpaszkodik. Ugyanakkor kicsit meg is könnyebbülsz, mert végre találkoztok valakivel, akitől remélhetőleg útba igazítást kaphatsz. Ugyan még nem látod az illetőt, mert a sötétből kiáltott feléd, de remélhetőleg nem emberevő szörnnyel van dolgod. De mi van, ha mégis?
Kopogó-tipegő hang hallatszik, mintha egy pár facipőcske közeledne, majd egy apró, zöld sipkás manó sétál a zseblámpád fénykörébe. Mérgesen néz rád.
– Kérdem, mit kerestek itt?
Egy pillanatra meghökkensz. A manó termetéhez egyáltalán nem illő öblös hangon szól hozzád, kábé úgy, ahogy egy háromméteres jetitől elvárnád.
– Ne haragudj, de a Mikuláshoz kell eljutnunk.
A manó nem látszik meglepettnek.
– Nem haragszom. Lehet visszafordulni.
Azzal tüntetőleg elállja a folyosót, kezét morcosan összekulcsolja a mellkasán. Nem úgy néz ki, mint aki át akarna engedni.