A kislány felnevet.
– Nem emlékszel, Terka? Pont itt, ezen a padon mutattad meg nekem. Ahogy én is neked Froclit, a kis plüsskutyámat.
– Tényleg! Most már emlékszem! Frocli nagyon aranyos volt!
– Na látod! A szünet végén biztos bevitted Nyunyót a terembe, és beraktad a padodba. Aztán a nap végén elfelejtetted hazavinni.
Terka a homlokára csap.
– Igazad van, csak így történhetett. Szegény Nyunyó azóta ott kuksol, és engem vár. Megyek, megkeresem.
Terka elindul, majd megtorpan, és visszaszól.
– Máskor ne hagyd magad, oké?