A folyosó kiszélesedik, és Terkáék egy hatalmas, félig fedett belső udvarra érkeznek.
– Aha, ez lesz az! Mondjuk nálunk az iskolában nincs márványszökőkút, mint itt. Pedig nem lenne rossz.
A zsibongó szélén piros padok sorakoznak, amelyek egyikén egy kislány gubbaszt az arcát a kezeibe temetve. Csendesen sírdogál, miközben körülötte három szörnyecske ugrabugrál, és gúnyosan kántál.
– Randa, szeplős ba-nya, randa, szeplős ba-nya!
Terkát elönti a méreg, és dühösen rákiált a gonoszkodó rémekre.
– Hagyjátok abba!
A szörnyecskék felkapják fejüket, és vigyorogva lassan Terka köré sereglenek.