A vándorok hangosan jajveszékelni kezdenek, majd az oázislakó lábához borulnak.
– Szánj meg minket, oázisnak irgalmas ura, már egy hete csak tejszínhabon és epres nyalókán élünk. Alig vártuk, hogy elérjük csodás menedéktek kapuját, ahol mindig fenséges reteksalátával kényeztettek minket.
– Igazán sajnálom, adnék, ha lenne. De sajnos nekünk sincs másunk, csak spárgánk. Azon tengődünk már hónapok óta. Ha kértek, abból kaphattok.