Citrom, aki éppen akkor settenkedett be a konyhába, felkapta a fejét.
– Mi van velem?... Úúú, tejszínhabos pogácsa! Vehetek belőle?
– Viheted az egészet.
Miután a sárga nyuszi elinalt a zsákmányával, Barbi Szupernyunyóra nézett.
– Hol van most Böhömaci?
– A sportcsarnoknál.
– Megtennéd, hogy elmész érte?
– Hogyne!
Szupernyunyó szórakozottan egy nyúlfejjé faragott retek után nyúlt, ami az egyik tálból bámult rá meredten, majd elindult kifelé, de eszébe jutott valami.
– Hányadik születésnapodat ünnepled, Barbi?
A vékonyka baba oda sem figyelve válaszolt.
– Számít az? Siess Böhömaciért!
Szupernyunyó megrántotta a vállát, újra az ajtó felé indult, majd pár lépés után kíváncsian lefékezett. Ugyanis még a konyhában is hallatszott, ahogy a ház körül ácsorgó tömeg felhördült, majd rögtön utána izgatott kiáltások szivárogtak be a házba. Barbi kíváncsian a konyhaablakhoz hajolt, hogy kilessen a függönyön keresztül, majd azzal a lendülettel a szája elé kapta a kezét, és elsápadt. Ezután a többiek csodálkozó pillantásával nem törődve Szupernyunyóhoz ugrott, megragadta annak karjait, és úgy sikoltotta.
– Jóságos hajasbaba!
– Mi a baj, Barbi? – kérdezte a meghökkent szuperbaba.
– Itt vannak! Eljöttek a születésnapomra!
– De kik?
– Hogyhogy kik? Hát a szüleim!