Porcelina, miután sikerült elkerülnie, hogy a kézcsók közben ő is elájuljon, zavartan kacarászni kezdett. Ettől a közelben álló babák hátán végigfutott a hideg, és többen beszaladtak a házba füldugó után kutatva. A porcelánképű baba ezután rövid, semmitmondó csevegésbe bonyolódott a frissen érkezett szülőkkel, miközben elindultak a bejárat felé.
– Szia, Anya! Szia, Apa!
A sokadalom meglepődve fordult a ház felé, majd csodálkozva felhördült, aznap már sokadjára... És hol volt még a nap vége!
Az ajtóban Barbi baba állt, és a felzúdulás annak szólt, hogy a babavölgyi népek nem ilyen Barbihoz voltak szokva. Az igaz, hogy Barbi valódi szépség volt, de úgy igazándiból nem törődött vele. Általában szakadt farmerben, viseltes sportcipőben, és egyszerű pólóban érezte jól magát.
Ezzel szemben az ajtóban álló Barbi magas sarkú cipőcskében, piros, testre simuló ruhában, frissen mosott és bodorított hajkoronával várta a szüleit, akik lelkendezve ölelték meg egyetlen leányukat, miközben a megrökönyödött vendégsereg leesett állal bámulta az általuk még soha nem látott új Barbit. A családi puszizkodás után Nagyvárosi őnagysága szigorú szemekkel nézett végig megszeppentnek tűnő lányán.