– Szeretnék elköszönni tőle.
– Hmm... Talán el tudom intézni, de biztos akarod? Fájdalmas lehet...
– Szeretném!
Feledés apó visszaül a hintaszékébe, és lehunyja a szemét. Terka már-már azt hiszi, hogy elaludt, amikor ugatást hall, és az erdőből Kajla lohol felé. Nevetve térdel le, és öleli meg az öreg ebet, aki viszonzásul jól arcon nyalja. Nagy, szomorú szemével bánatosan néz Terkára, aki sírva engedi el a nyakát.
– Menj, cimbora!
Kajla lassan távolodik, miközben egyre halványabban látszik. Még egyszer utoljára visszanéz, majd eltűnik végleg.