A baba elteszi a papírlapot, és az ajtóra mutat.
– Beléphetsz.
Terka vidáman kézen fogja Nyunyót, és az ajtó felé indul. De a porcelánfejű baba eléjük áll.
– Á, á... Csak te! Nyunyó nem jöhet. Nem látszik valami keménynek.
– Micsoda, hogy én nem vagyok kemény? Pedig olyan kemény vagyok,... olyan kemény vagyok... hogy most sem sírok...
Nyunyó elfordul, nem akarja, hogy lássák, amint potyognak a könnyei. Terka kétségbeesetten néz a kis barátjára, majd az ajtóra, ahová nagyon szeretne belépni.